A Szeged-Petőfi telepi Református Missziói Egyházközség képviseletében, tisztelettel köszönjük Szervezetük támogatását!
A Szeged-Petőfitelepi Református Missziói Egyházközséghez tartozik 10 szegedi városrész, valamint 10 Szeged környéki szórvány település. Az ezen a területen élő emberek számára gyülekezetünk sok programot és lehetőséget kínál. A gyermekek számára gyermek istentiszteletet, hittanórát és ifjúsági alkalmakat tartunk, a nyári időszakban pedig napközis tábort.
Ezek az alkalmak segítik gyülekezetünk fiataljait, hiszen életkori sajátosságaik alapján tanítjuk vezetjük őket. A táborban biztonságos környezetben alakíthattak ki kapcsolatokat a saját korosztályukban is.
Táborunkat a területünkhöz tartozó városrészekből és településekről is látogatták. Ez különösen is fontos, hiszen a környező kisebb településeken kevés kulturális lehetőség van, valamint nincs lehetőség református közösséget látogatni, hiszen szórványságban él a reformátusság.
A programot 2023. június 19-25. között tartottuk meg, az előzőleg tervezett módon 53 fő részvételével.
A tábort a Szeged-Petőfi telepi Református Missziói Egyházközség Templomában és Gyülekezeti Házában tartottuk.(6727 Szeged, Sirály utca 16.) A tágas, rendezett helyszín lehetőséget nyújtott arra, hogy a járványhelyzetben is biztonságos környezetet kínáljunk a gyermekeknek. A tábor programját a tervek alapján, szervezett módon tudtuk megvalósítani.
A tábor napjainak rendje az előzőleg eltervezettek szerint alakult: gyülekező, játék, előadás, kézművesfoglalkozás, sport programok.
A pályázat által, a gyermekek számára minőségi programot szervezhettük, amely segítséget nyújtott a gyermekek szociális kapcsolatainak erősítéséhez, a gyülekezethez való kötődés erősödéséhez. A szülők számára pedig biztosította, hogy gyermekük a szünidőben is megfelelő helyen van.